A személyek ellen irányuló virtuális lincselések (irányított sajtótámadások és a közösségi médiában folyó hangulatkeltések, uszítások) célja nem pusztán ideológiai csatározás, hanem konkrét emberek erkölcsi-lelki-fizikai megsemmisítése.

Szabó Lőrincet 1945-ben (a mai eszközökhöz és a mai hangnemhez kísértetiesen hasonlóan) megtámadta a polgári radikális és a szociáldemokrata sajtó. Két éven keresztül nem szálltak le róla. Elérték, amit el akartak: a negyvenes évei közepén járó Szabó néhány éven belül két szívtrombózison, két tüdővérzésen esett át, sokízületi gyulladást kapott és 1957 őszén (57 évesen, totális roncsként) tüdőrákban meghalt.

Az ellene irányuló támadások rá mért hatásáról Szabó 1945-ben így ír naplójában:

„...tudom, hogy legbelül sírig megmarad a végső erőm, a becsületé, az önbecsülésé, amely nélkül nem lehet élni… s a munkaerőmnek is van még bizonyítéka… De a rendes, igazi, normális élet számára elvesztem: ahhoz nem erőfeszítések kellenek, hanem oda se figyelő, laza, nyugodt erő, csöndes, természetes, halk biztonságérzet, olyasmi, ami nem foglalkoztat, ami nem vonja egyébről magára a szellemünk figyelmét… Most felejteni kéne, gyógyulni, ez volna a legelső…”

[Forrás: Szabó Lőrinc: Bírákhoz és barátokhoz (Napló és védőbeszédek 1945-ből). Magvető Kk., Bp., 1990.]

Így is meg lehet egy embert gyilkolni, nem csak mesterlövész-puskával. És a mi „progresszív” médiánk nap mint nap ezen munkálkodik. Aki a célkeresztjükbe kerül...